Austrian Open 2012

Austrian Open 2012

"S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára..."

Sikeres évadzáró versenyen vettünk részt június 17-én Bécsben. Négyen képviseltük a Kamikazét ezen a vasárnapon: Kránitz Mátyás gyerek katában, Szepesi Csenge és Halász Petra női nehézsúlyban, valamint jómagam férfi nehézsúlyban.
Elsőként mindjárt a címben említett Mátyás "királykodott" a gyerekeknél, hiszen magabiztosan előadott formagyakorlatait a bírók a legjobbnak ítélték, így megnyerte a versenyt, aminek külön értéket adott, hogy három korosztályt is magába foglalt, és Matyi nálánál idősebb fiúkat is maga mögé utasított.
A felnőttek csak délután kerültek sorra, elsőként magam léptem a küzdőtérre, de sajnos a héten elvégzett 24 órás munkákat és a meleget nem tudtam megfelelően kipihenni, ez meglátszott az állóképességemen, így 7 perc kemény küzdelem után fiatal ellenfelem jutott tovább.
De jöttek a lányok és megmutatták hogy kell férfiasan harcolni. Petra kezdett a martfüi Faragó Heni ellen, aki junior eb-n volt helyezett és már régi jó küzdő fiatal kora ellenére. Kőkemény harc és két hosszabbítás után, végül a martfűi lányt hozták ki győztesnek, de mivel ez már a négy között volt, így Petra a 3. helyet verekedte ki magának. Egyébként Petra rengeteget fejlődött, és nagyon jól rúgta a combosokat, de az ellenfele kb 8-10 kg-mal nehezebb volt nála.
Csenge következett, elsőként a jászberényi Misovits Boglárkával. Csenge simán 3 perc alatt hozta a meccset, óriási erőfölényben volt, kár, hogy ellenfele mindvégig torokra és fejre ütött, méghozzá szándékosan, ugyanis a videón hallani, amint edzője erre buzdítja: "üsd a torkát". No komment...
A döntőben a Petrát legyőző Faragó Heni következett. Már az első 3 percben fölényben volt Csenge, de a bírók döntetlent ítéltek, így még 1 percet kellett várni a győzelemre, addigra ugyanis Csenge remek felütéseivel felőrölte ellenfelét és két waza arit elérve kiütötte őt.
Az eredményhirdetésnél még egy pozitívum ért minket, Csenge kapta a legjobb spirit különdíjat!
Ezzel a tavaszi versenyek véget értek és következnek az edzőtáborok ahol övvizsgák és sok-sok edzés következik, hogy ősszel is hasonló szép sikerek legyenek.

MKKSZ

egyéni. egyedi. wahavidrupal