Szenzáció Luzernben!

2013 EB, Luzern

A 2013-as Európa Bajnokságot ezúttal a svájci Luzernben rendezték meg, ahol Csenge ismét nehézsúlyban indult. Annyi könnyebség volt, hogy tudtuk, Margareta Cyuplite nincs a nevezettek között, így viszont Csengére nehezedett a felelősség, egyértelműen ő volt a súlycsoport esélyese! Viszonylag kevés, 12 versenyző indult. A sorsolás sok kellemetlen meglepetést okozott, mivel a kis mezőnyben Csengének be kellett mérkőznie a 8 közé jutásért is, méghozzá a majd 20 kilóval nehezebb Lengyel Anna Brezicka ellen...

Nem foglalkoztunk többé evvel hiszen a bajnoknak mindenkit le kell győzni. Ennek megfelelően kemény csatában egy hosszabbítás után döntő főlénnyel nyert Csenge. A nyolc között Stella Oros várt rá. A Horvát lánynak fikarcnyi esélye sem volt, sőt néhány kemény fejrúgás után már-már wazaarit sejtettünk, de végül bírói döntéssel sikerült nyerni(5-0). Az elődöntőben azzal a Viviana Chirillaval került össze Csenge, aki volt már 2. Világbajnokságon és EB-n is... Nagyon kemény és nehéz küzdelem után végül súlykülönbséggel sikerült győzni, 14 kilóval volt nehezebb a Román harcos...
A döntőben a másik általunk régről ismert Lengyel várt Csengére, név szerint Agata Kalicziak, aki nagyszerű ajánlólevéllel jutott a döntőbe, hiszen első küzdelmében Ábrahám Editet ütötte el a továbbjutástól! Az első 3 percet kifejezetten gyengén kezdte a Kamikaze üdvöskéje, de azért döntetlenre álltak a zászlók. A hosszabbítás azonban nagy fordulatot hozott: Csenge határozott ütései és rúgásai ellen nem tudott komoly ellenállást kifejteni ellenfele, így az első hosszabbítás végén négy fehér zászló jelezte Csenge Európa legjobbja lett!

Sok év kemény, fáradtságos és sok áldozatot követelő munkája után végre sikerült Bajnokká lennie Csengének! Azt hiszem szenzáció az ő szereplése , hiszen ez az 5. Európa Bajnoksága és mindegyikben döntőt vívott! Ezenkívül 2009-ben megnyerte a Budapesten rendezett össz Kyokushin Világbajnokságot és az ugyanebben az évben sorra került 4. súlycsoportos Shinkyokushin Világbajnokságon 4. helyezett lett, az idén áprilisi 5. VB-n pedig 3. lett.
Gratulálunk és további sok-sok sikert kívánunk Neki!

MKKSZ

egyéni. egyedi. wahavidrupal