Triplázott a Bajnoknő

Triplázott a Bajnoknő
Triplázott a Bajnoknő

A soproni világ- és europabajnok karatésa, Szepesi Csenge sikeresen teljesítette az őszi versenyszezon eddigi részét. Egy hónapon belül hátom neves versenyre utazott a Kamikaze Kyokushin Karate Egyesületből, melyen rajta kívül Mattiassich Norbert, Halász Petra és Spéder István képviselte a felnőtt versenyzői csapatot.

Az első nemzetközi megmérettetésnek Koppenhága (Dánia) adott otthont, ahová rendszerint komoly felkészüléssel érdemes elindulni, hiszen az indulók között több klasszis is emeli a verseny színvonalát. Az eredmények pedig tükrözték a belefektetett munkát: Szepesi Csenge I.hely, Halász Petra II. hely, Mattiassich Norbert III. hely.

Az ezt követő verseny, a ceglédi Sysman Open, melyre számos külföldi versenyző is nevezett, különös hangsúlyt kapott, hiszen a 4 hét múlva megrendezésre kerülő U22, Kadét és felnőtt súlycsoport nélküli EB-re való kvalifikációról szólt. A felnőtt open kategórián kívül, ahol az első kettő helyezett , minden korcsoportban 4 versenyző képviselheti majd hazánakat a nagyváradi tornán. Igaz hogy csak két hét telt el a dániai verseny óta, de tekintve a kvalifikáció fontosságát, Szepesi Csenge felnőtt kategóriában I.helyével , Halász Petra pedig az U22 II.hellyel biztosította novemberi részvételét. Ugyan ezen a versenyen Orosz Tamás és Tölli Eszter 3. helyen zárt, így a Kamikaze Egyesület négy fővel jutott tovább.

Sorozatban a harmadik nemzetközi versenyen, a horvát nyílt bajnokságon Szepesi Csenge és Spéder István képviselte a soproni Kamikaze-t. A minden évben megrendezésre kerülő tornán, idén 10 nemzet küzdött a bajnoki címekért. Az igen erős litván és bolgár válogatott melett a magyar csapat bizonyult a legerősebbnek: 7 bajnoki címből 5 magyar kézbe került, ami oriási szenzáció!
Szepesi Csenge töretlen elhatározással döntött a sorozatban harmadik, egy hónapon belüli verseny részvétele melett. Az elődöntőben, a nála jóval nehezebb horvát bajnokkal, Kristina Konjundzic-al
küzdött 7 percet, ahol meggyőző fejrúgásai hátrálásra késztették ellenfelét, így Csenge 5-0 arányba nyert. A bajnoki címért a litvánok egyik kiválóságával, Nora Veznelyte-vel vívott 5 perces csatát, melyet megint csak Csenge ponterős fejrúgásai domináltak és segítették győzelmét.

Így hát méltán lehet mondani, Csenge „mesterhármast” mutatott fel, tükrözve kitartását és küzdőszellemét.

„Fontos számomra a versenyzés, hiszen csak itt tudom magamat igazán megmérettetni, szemtől-szemben az ellenféllel. Az én szempontomból, ez az egyetlen igaz visszajelzés az elvégzett munka és lelki felkészültség felől. Nagy boldogsággal tölt el, és rengeteg motivációt ad, hogy eddig ilyen jól sikerült csapatommal és mesteredzőmmel, Polacsek Zoltánnal, a pályafutásom. Kívánom hogy még sok hasonló sikerben osztozhassunk.”

A megérdemelt egy hetes pihenő után újra a versenyfelkészülésé lesz majd a főszerep, a Kamikaze edzőterméiben. Kívánunk nekik sok sikert és fénylő érmeket a további versenyeken!

MKKSZ

wahavi honlaptervezésdrupal